"Ibn Umar szerint Umar ibn Al-Khattab földet kapott Kajbárban, és megkérdezte a Prófétát, hogy mit tegyen vele. A Próféta azt javasolta, hogy ha neki is úgy tetszik, tegye azt elidegeníthetetlen tulajdonná, és a belőle származó hasznot fordítsa jótékony célra." A történet folytatása szerint Umar a földet alamizsnának ajánlotta azzal a feltétellel, hogy az nem eladható, örökölhető vagy adományozható. A hasznát pedig a szegényeknek, a rokonoknak, a rabszolgáknak, a dzsihád céljaira, illetve az utazóknak és a vendégeknek ajánlotta fel.
Ezt a szót magyarul még sosem láttam leírva, de tőlünk délre, Boszniában, ahol ma is több vakuf működik aktívan, a fonetikus írásmód honosodott meg. Maga az arab szó waqf وَقْف; [ˈwɑqf]) elidegeníthetetlen adományt jelent, ennek szinonimája a hubous (حُبوس), amiből a francia houbus szó származik.
De mi is az a vakuf? A vakuf adomány, illetve az adományból megszülető olyan intézmény és szervezet, amit az iszlám törvényei szerint, jótékonysági szándékkal hoztak létre, azt a vakif - az adományozó - nem kérheti vissza, véglegesen a közösség szabályozása alá kerül. Általában ingatlanról vagy földterületről van szó, de egyes iskolák szerint a vakuf alapját képezheti értéktárgy, például ékszerek vagy ezüst is. Maga a szó pedig fogságot vagy tiltott, illetve nyugalomban álló területet jelent.
Bahaeddin Yediyildiz szerint a vakufnak három eleme van. Hayrat: ez az arab szó a hayr szó többesszáma, jóságot jelent, és az intézmény alapítási szándékára utal. Akarat: ez a szó magát az ingatlant jelenti, és a tényleges waqf: ami a megalapított intézményt jelenti, ami lehet mecset, iskola, karavánszeráj, stb.
A vakuf egyszerre istenszolgálat és érvényes jogi szerződés, utóbbi miatt az adományozónak mindenképpen tiszta elmével rendelkező felnőttnek kell lennie, aki nem áll csődeljárás vagy bírósági ítélet alatt. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem feltétlenül kell muszlimnak lennie. Szintén kevéssé ismert tény, hogy a vakifok nemcsak férfiak lehetnek, számos nő is volt közöttük a történelem folyamán, különösen az ottomán birodalom területén.
Muszlim szerint Mohamed próféta azt tanította, hogy mikor Ádám fia meghal, minden jótette véget ér, kivéve három dolgot: a fenntartható jótékonyságot, az olyan tudást, ami mások hasznára válik, mikor ő már nem él, és az olyan gyermeket, aki imádkozik érte.
