A Man Up! egy New Yorkban élő muszlim férfi podcastja. Aymann Ismael tavaly házasodott, odavan a feleségéért, ami segített ráébreszteni, mennyire keveset tud arról, mire van szeretett társának szüksége, és arról is, mit jelent férfinak lenni. Úgy döntött, hogy elkezd új dolgokat megtanulni és még többet, amit eddig tudottnak vélt, elfelejteni. A podcast tele van érdekesebbnél érdekesebb témákkal. Miért szenvednek inkább csendben a férfiak ahelyett, hogy segítséget kérnének? Miért nem hajlandóak jógázni? Hogyan viszonyulnak a pornóhoz? És a melegekhez? És hogyan fognak megtanulni sírni?
(Az alábbi adást rövidítve lefordítottam, a teljes szöveget angolul ITT találod)
Miért nem imádkozhatok együtt a feleségemmel?
Ebben az adásban Aymann arról beszél, hogyan éli meg azt, hogy ő és a felesége nemcsak távol egymástól, de nagyon is különböző minőségű helyen imádkoznak a mecsetben. Ő mindig a főbejáraton keresztül lép be a hatalmas, gyönyörű mecsettérbe, és az imafülkéhez közel ül le. A feleségének azonban egészen más tapasztalatai vannak, és inkább hazamegy, mert már rég feladta, hogy izgassa magát ezek miatt. Aymann pedig muszlim feministaként igencsak kényelmetlenül érzi magát, hogy miközben ő az első sorokban ül, nem tudja, hol van a felesége, mi történik vele.
Visszaemlékszik az iskolaévekre, amikor a medreszében tanulta, hogyan kell jó muszlimként viselkedni. Sok kérdésben különböző véleményen voltak, de egy dologban szinte mindenki egyetértett: a nőknek külön kell imádkozniuk a férfiaktól. De ha a muszlimok olyan sok dologban eltérnek egymástól, miért egységesek ebben az egy kérdésben?
Mira, a felesége szerint a férfi rész az, ahol a valódi ima folyik, és csak az számít. A női rész pedig olyan, mintha találtak volna az épületben egy kis plusz helyet, ahol a nők vigyázhatnak a gyerekekre. Ők nem vehetnek részt közvetlenül abban, ami az ima valódi terében folyik, mert vagy van kivetítő vagy nincs, és nem is hallanak jól, mert a kihangosító vagy működik vagy nem. Amikor egy térben vannak a férfiakkal, akkor is hátul állnak, de legalább ilyenkor látják, mi történik. Mira járt már padláson, pincében. Hol fűtés nem volt, hol légkondicionálás, viszont a gyerekeket mnidig a nőkre hagyták.
Aymann visszaemlékszik egy esetre, amikor a mecsetbe érkezve egy ott álló férfi - mintha az ő feladata lenne - rászólt a feleségére, hogy hé, a női bejárat a túlsó oldalon van, és egy lendülettel ki is kísérte Mirát a fő térből. Az egész hirtelen történt, és ő utána végig nagyon rosszul érezte magát az ima ideje alatt. Bűntudata volt, hogy a felesége hátul van a sötét részen, és ő nem is tudja, hogy biztonságban van-e. Emiatt nem tudott az imájára koncentrálni, és leginkább az a kérdés foglalkoztatta, nem becsüli-e őt most kevésbé a felesége, mert elfogadta ezt a helyzetet. De Mira nem rá haragudott, inkább azokon a férfiaon nevetett, akik annyira szeretnek rendezkedni a mecsetben, függönyöket elhúzogatni és az elválasztófalakról gondoskodni, mint akiknek az a legfontosabb, hogy ezt a szeparált helyzetet fenntartsák.
Aymannt leginkább az frusztrálja, hogy az évszázadok óta fennálló helyzeten nem tud változtatni. De Mira emlékezteti arra, hogy azért nem volt ez mindig így. Ott van Fatima bint al-Hasan al-Baghdadiyya, aki sejka volt és mufti, és rengetegen fordultak hozzá jogi és vallási tanácsért. És egy hadíszt idéz, ahol Mohamed próféta meghagyta, hogy bizonyos helyzetekben nők vezessék az imát.
Aymann példákat hoz arra, hogy a mecseteket másképp is be lehet rendezni. Például New Yorkban van egy hely, ahol a női és férfi rész egymás helyezkedik el. A New York Egyetemen is olyan a tér elrendezése, hogy egyaránt figyelembe veszik férfiak és nők igényeit. De sajnos máshol előfordult, hogy mikor Mira és Aymann részt akartak venni a programon, a férfiakat díszes, kivilágított kapu fogadta, miközben a hátsó női rész sötét volt, és az ajtajába még a szemetet is lerakták. Az is előfordult, hogy olyan imahelyre mentek, ahol a női részhez három emeletet kellett felgyalogolni úgy, hogy Mira várandós volt, és közben a másik gyerekét kézen vezette. Senki nem gondol arra a mecset tervezésekor, hogy egy nő terhes lehet? A mosdó pedig lent volt a földszinten, pedig hát éppen egy várandós nőnek kell gyakran odaszaladgálnia.
Aymann eldöntötte, hogy nem megy többet azokba a mecsetekbe, amik ilyen helyet adnak a feleségének. Amikor Jeruzsálemben meglátogatta az al-Aksza mecsetet, ami a muszlimok egyik hivatalos zarándokhelye, azt látta, hogy ott nők és férfiak együtt ülnek, és az ima végén a nők is ugyanúgy előremehetnek az imafülkéhez, és fotókat készíthetnek, ahogy a férfiak. Mindez azon a befogadó módon történt, ahogy az iszlámban lennie kellene.
Aymann édesanyja mindig talál különböző magyarázatokat arra, amivel igazolja ezeket a szokásokat, azt szokta mondogatni például, hogy a nőket meg kell óvni a férfiak tekintetétől. Aymann azonban nem elégedett ezekkel a válaszokkal. Azon szokott gondolkodni, hogy vajon mibe kerül ezeket a tereket jól kialakítani. Az kell hozzá, hogy a nők is vezető szerepbe kerüljenek?
Aymann számára az iszlám olyan vallás, amit a hívőnek muszáj belülről megértenie. Egy ideig lehet úgy imádkozni, úgy öltözködni, ahogy mások, de nem hihet valaki valamiben csak azért, mert más is azt hiszi. A hitnek belülről kell jönnie. És sokan azt hiszik, hogy az édesanyánk rosszul gondolja, amiről beszél, ha nekünk igazunk van. De az iszlámban éppen az a nagyszerű, hogy neki is igaza lehet, és nekem is igazam lehet. Ez a nézetkülönbözőség pedig szükségszerű, hiszen sokfélék vagyunk, és az iszlám tanítása sokféle kultúrájú és hátterű emberhez érkezik el, akik másképp fogják azt értelmezni.
Nekem ennyit sikerült összefoglalva lefordítani, de a podcast folytatódik tovább, hallgassátok....
