Túsztárgyaló

  • Kortárs
  • Személyes
  • Publikáció
  • Fatvák innen-onnan
Az első nő, aki biciklivel zarándokolt Mekkába

Az első nő, aki biciklivel zarándokolt Mekkába

Sara Haba Tunéziából indult útnak, és 53 napig tartott az utazása, amit mindvégig dokumentált. Ő lett a világon az első nő, aki kerékpáron érkezett meg a muszlimok zarándoklatának színhelyére. Utazásának részletei a közösségi médiában osztotta meg, elsősorban Instagram-oldalán #cyclingtomakkah hashtaggel ellátva.

sara-haba-first-woman-reach-makkah.jpg

A szudáni és az egyiptomi sivatagon utazott keresztül, ahol saját beszámolója szerint gyakran túlságosan félt ahhoz, hogy megálljon és szünetet tartson a tekerésben. Nem volt teljesen egyedül, mert már utazása közben elterjedt a híre a közösségi médiában, és így többen csatlakoztak hozzá rövidebb szakaszokra. Utazása 16. napján például Port Sudanba érkezve találkozott egy másik nővel, aki 200 kilométert utazott, csak azért, hogy őt láthassa. Az is előfordult, hogy az út mentén dinnyével és datolyával várták, hogy felfrissüljön. Az Instagram-oldalát ezrek követték, és rengeteg üzenetet kapott az interneten keresztül, többen kérték arra is, hogy imádkozzon és könyörögjön értük Mekkában. Sara a kerékpárját Merzougának nevezte el, ami Nyugat-Arábiában annyit tesz: kegyelem áldása

sara-haba.jpg

Mivel egyedül utazott, akkor sem volt mellette senki, amikor a kerékpárja elromlott, így egyedül kellett megjavítania a sivatag közepén. Attól is tartott, hogy célba érve sem érnek véget a viszontagságok, mert esetleg nem engedik majd be Mekka városába. A szigorú szaúdi törvények szerint minden 45 év alatti nőnek vízumra van szüksége, és ahhoz, hogy a mekkai zarándoklatot elvégezze, hozzá közel álló férfi rokon kísérőre, azaz mahramra. Haba nem a zarándoklat idejében érkezett, ennek ellenére félt, hogy fel fogják tartóztatni. Végül nem ez történt, hanem gond nélkül megérkezett Mekkába, ahol találkozott a bátyjával, akivel együtt végezték el az umrát (az umra az úgynevezett kis zarándoklat, amit az előírt zarándoklati időn kívül végeznek, és nem tartalmazza a nagy zarándoklat, a hadzs minden elemét.)

 

 

Szólj hozzá! Tovább
Az első nő, aki biciklivel zarándokolt Mekkába Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Mecset a templomban - Büchel-pavilon, 2015 Mecset a templomban - Büchel-pavilon, 2015
  • Srebrenica tizenegy szirmú virága Srebrenica tizenegy szirmú virága
  • Poligámia Európában - avagy kit érdekel, mit gondol az első feleség? Poligámia Európában - avagy kit érdekel, mit gondol az első feleség?
  • Koncentrációs tábor a címlapon Koncentrációs tábor a címlapon
  • Ma van a Mecsetek Napja Ma van a Mecsetek Napja

A bejegyzés trackback címe:

https://tusztargyalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2016560504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Túsztárgyaló

Mikor elveszítjük kapcsolatunkat a fizikai valósággal, és mendemondák alapján kezdünk fantáziálni, itt az ideje az utazásnak. Ha nekiindulunk, hamarosan rá fogunk döbbeni, hogy azok az embertársaink, akikkel az interneten és a televízió képernyőjén ismerkedtünk meg, a valóságban is léteznek. És történeteik merőben különböznek attól, ahogy mi harmadkézből hallottuk azokat. Reméljük, még nem lesz túl késő meghallgatni mindazt, amit tudnunk kell.

Keresés

Címkék

a nők helye (4) bogumilok (1) böjt (1) Bosznia (6) efemer (3) építészet (4) eretnekek (1) erőszak (1) európai muszlim (3) fatva (4) fehér szupremácia (3) fenntarthatóság (1) forradalom (1) háború (7) halottmosdatás (1) Iszlám Európában (6) Isztambul (1) karácsony (1) Korán (1) kortárs (6) LMBTQIA (2) mecset (11) Mekka (1) Monarchia (2) muszlim nők (5) muszlim tudós (6) muszlim utazó (2) múzeum (3) népirtás (6) oszmán idők (2) poligámia (1) publikáció (8) sírváros (1) Srebrenica (2) Szarajevó (9) személyes (5) sztecsak (1) temetkezés (2) templom (1) terrorizmus (2) utca (1) vakuf (3) zarándoklat (1) Címkefelhő

Friss topikok

  • Lénárd Anna: @invalid user name: milyen jó kis blog :) (2020.05.04. 00:54) Mit mondott a 2. vatikáni zsinat a muszlimokról?
  • Kóbor Edina: 3 éve halt meg az édesanyám. Még otthon lett rosszul, s a kórházba szállítva már nem tudták újraél... (2020.03.15. 12:34) Ezt láttam a boncasztalon
  • Lénárd Anna: Aleksandar Hemon „A népirtások védelmezőinek Bob Dylanje” címmel írt cikket a New York Timesba. He... (2019.12.17. 21:23) Rasszista ENSZ-graffitik a népirtás idejéből
  • Lénárd Anna: @huleaks4: változó.... vannak komolyabb, nagyobb cikkek, vannak pici érdekességek.. ez a poszt utó... (2019.12.15. 10:09) Madáretető sírkövek
  • midnight coder: @Lénárd Anna: De. Ha valakit védeni akarsz az más architekturális elrendezés mint amikor valakinek... (2019.12.07. 15:54) Mégis, hol a nők helye 2.

Top 5

  1. Poligámia Európában - avagy kit érdekel, mit gondol az első feleség?
  2. Aida Šehović nyílt levele a Nobel-díj bizottsághoz
  3. Remove kebab - a fehér szupremácia indulója
  4. Bogumil sírváros a Balkánon
  5. Európa legrégebbi iszlám kara közelebb van, mint gondolnánk

Archívum

  • 9999 december (1)
  • 2021 november (2)
  • 2021 október (3)
  • 2021 július (6)
  • 2021 június (2)
  • 2021 május (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 november (1)
  • 2020 szeptember (1)
  • 2020 május (2)
  • 2020 április (3)
  • Tovább...
helyek, utak, emberek
süti beállítások módosítása
Dashboard