Három hónap kihagyás után megjelent újra a Műértő, a HVG művészeti és kereskedelmi melléklete. A vezércikket én írtam a maszkviselés kultúrájáról. A cikk kapott egy szép vírusjelet, és az amerikai és európai művészeti elit mellett végre lehetett írni afrikai maszkokról, szaúdi kortárs művészekről és marseille-i bevándorlókról is:
A cikk így kezdődik:
A maszkok a karneválokat juttatják eszünkbe, az afrikai törzsek rituáléit, a halotti maszkokat, a színházat, filmet és divatot, csakúgy mint a szerepjátékot, az álruhát és a védelmet. A maszkok ősi, gyakran ellentmondásos tárgyai az emberi kultúrtörténetnek. A maszkoknak régi hagyománya van a vizuális művészetekben. De vajon hogy jelenik meg a kortárs művészetben? - olvashatjuk az Aargauer Kunsthausban (Svájc) tavaly megrendezett csoportos kiállítás bevezetőjében...
És így végződik:
A digitális azonosítás és az internetes közösségi média korában pedig még a hagyományos arctakarás is más megvilágítást kap. “Vajon az a maszk, ami az internet nyitott kultúrájában építünk magunknak, ugyanaz, mint a szaúdi társadalom burkája? Miért tűnik úgy, hogy a burka az integráció és a kommunikáció útjába áll, mikor naponta emberek milliói kreálnak maszkot maguknak az interneten világszerte?” - teszi fel a kérdést Ahaad Al Amoudi szaúdi-arábiai kortárs művész 2014-es Open Culture című installációja kapcsán. Európában a nikábbal kapcsolatos ellenérzések és sztereotípiák a járvány ellenére sem változtak. Al Amoudi azonban Rijádban székelve készítette el lézervágással az arab kalligráfia és a digitális chipek ihlette rajzolatú akrilmaszkjait. A fiatal művész London és Rijád között ingázva gondolja újra az arctakarás és az intim szféra fogalmát a hagyományőrző szaúdi társadalom és az internetes közösségi média világában...
Ami a kettő között van, azt olvassátok el a lapban!
