Túsztárgyaló

  • Kortárs
  • Személyes
  • Publikáció
  • Fatvák innen-onnan
Portré: Mouhanad Khorchide

Portré: Mouhanad Khorchide

topmeldung-uni-muenster-peter-grewer.jpg

Ausztriai szociológus és iszlám vallástudós. Palesztin szülők gyermekeként Szaúd-Arábiában nőtt fel, és a szülei innen vándoroltak Ausztriába, amikor 18 éves volt. Hamar állampolgárságot kapott, Bécsben szociológiát tanult, Bejrútban iszlám tudományt. Majd a bécsi egyetemen kezdett tanítani, és ezzel párhuzamos egy mecset imámja is lett ugyanitt. 2010-ben nevezték ki a münsteri egyetem professzorává az Iszlám Tudományok Központjában.
Tanításainak központi alapelve szerint az iszlám alapja a könyörületesség, és nem a vak engedelmesség vagy a hagyományok követése, még kevésbé az erőszak. Megközelítésében a valódi iszlám nem áll ellentmondásban az európai humanizmus értékeivel.
"Az iszlám könyörületesség" című könyve arabul és németül jelent meg, de e-book formájában angolul is elérhető. Isten viszonyát az emberekhez alapvetően szerető viszonyként állítja be, amivel sokkolta azokat a hívőket, akik számára ennek a viszonynak az alapja az istenfélelem.
Véleménye szerint a Koránt 7. századi szövegként kell értelmezni, és nem lehet az erkölcsi tanításait mechanikusan ráhúzni a 21. századi viszonyokra. A Koránhoz és a hadíszokhoz a történelmi-kritikai tudomány módszereivel lehet közelíteni. Mindez az iszlám jobb megértését segíti, és nem kompromittálja az eredeti üzenetet.
Ez a megközelítése a nemzetközi figyelem középpontjába állította. Írt róla a New York Times, és muszlim országokból számos delegáció utazott Münsterbe, hogy teológiai értelmezéséből okuljanak. "Nem neked van szükséged ránk, hanem nekünk rád. Mert új kérdéseket teszel fel, és új válaszokat találsz rá" - mondták kairói vallástudósok a látogatás alkalmával. Felkereste őt a német kancellár is, valamint 2016-ban Münsterben Ahmed Al-Thayeb, az egyiptomi al-Azhar egyetem imámja - akit sokan a szunni muszlimok első számú tekintélyeként tartanak számon -, hogy konzultáljon vele.
A nagy németországi muszlim közösségek elutasítják a tanításait, illetve sokszor konfliktusba kerülnek vele. Mivel fundamentalista közösségektől halálfenyegetést is kapott, rendőri védelem alatt áll.
Korchide a liberális muszlimok és nem muszlimok németországi Muszlim Fórumának egyik alapítója.
Szólj hozzá! muszlim tudós Iszlám Európában Tovább
Portré: Mouhanad Khorchide Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Timothy Winter - a cambridge-i Murad sejk Timothy Winter - a cambridge-i Murad sejk
  • Bosznia-Hercegovina pavilonja a párizsi világkiállításon Bosznia-Hercegovina pavilonja a párizsi világkiállításon
  • Aida Šehović nyílt levele a Nobel-díj bizottsághoz Aida Šehović nyílt levele a Nobel-díj bizottsághoz
  • ELLENTMONDÁSOK A ÇAMLICA HEGYÉN ELLENTMONDÁSOK A ÇAMLICA HEGYÉN
  • Van hozzá arca... Van hozzá arca...

A bejegyzés trackback címe:

https://tusztargyalo.blog.hu/api/trackback/id/16560538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

Facebook

Túsztárgyaló

Mikor elveszítjük kapcsolatunkat a fizikai valósággal, és mendemondák alapján kezdünk fantáziálni, itt az ideje az utazásnak. Ha nekiindulunk, hamarosan rá fogunk döbbeni, hogy azok az embertársaink, akikkel az interneten és a televízió képernyőjén ismerkedtünk meg, a valóságban is léteznek. És történeteik merőben különböznek attól, ahogy mi harmadkézből hallottuk azokat. Reméljük, még nem lesz túl késő meghallgatni mindazt, amit tudnunk kell.

Keresés

Címkék

a nők helye (4) bogumilok (1) böjt (1) Bosznia (6) efemer (3) építészet (4) eretnekek (1) erőszak (1) európai muszlim (3) fatva (4) fehér szupremácia (3) fenntarthatóság (1) forradalom (1) háború (7) halottmosdatás (1) Iszlám Európában (6) Isztambul (1) karácsony (1) Korán (1) kortárs (6) LMBTQIA (2) mecset (11) Mekka (1) Monarchia (2) muszlim nők (5) muszlim tudós (6) muszlim utazó (2) múzeum (3) népirtás (6) oszmán idők (2) poligámia (1) publikáció (8) sírváros (1) Srebrenica (2) Szarajevó (9) személyes (5) sztecsak (1) temetkezés (2) templom (1) terrorizmus (2) utca (1) vakuf (3) zarándoklat (1) Címkefelhő

Friss topikok

  • Lénárd Anna: @invalid user name: milyen jó kis blog :) (2020.05.04. 00:54) Mit mondott a 2. vatikáni zsinat a muszlimokról?
  • Kóbor Edina: 3 éve halt meg az édesanyám. Még otthon lett rosszul, s a kórházba szállítva már nem tudták újraél... (2020.03.15. 12:34) Ezt láttam a boncasztalon
  • Lénárd Anna: Aleksandar Hemon „A népirtások védelmezőinek Bob Dylanje” címmel írt cikket a New York Timesba. He... (2019.12.17. 21:23) Rasszista ENSZ-graffitik a népirtás idejéből
  • Lénárd Anna: @huleaks4: változó.... vannak komolyabb, nagyobb cikkek, vannak pici érdekességek.. ez a poszt utó... (2019.12.15. 10:09) Madáretető sírkövek
  • midnight coder: @Lénárd Anna: De. Ha valakit védeni akarsz az más architekturális elrendezés mint amikor valakinek... (2019.12.07. 15:54) Mégis, hol a nők helye 2.

Top 5

  1. Poligámia Európában - avagy kit érdekel, mit gondol az első feleség?
  2. Aida Šehović nyílt levele a Nobel-díj bizottsághoz
  3. Remove kebab - a fehér szupremácia indulója
  4. Bogumil sírváros a Balkánon
  5. Európa legrégebbi iszlám kara közelebb van, mint gondolnánk

Archívum

  • 9999 december (1)
  • 2021 november (2)
  • 2021 október (3)
  • 2021 július (6)
  • 2021 június (2)
  • 2021 május (1)
  • 2021 január (1)
  • 2020 november (1)
  • 2020 szeptember (1)
  • 2020 május (2)
  • 2020 április (3)
  • Tovább...
helyek, utak, emberek
süti beállítások módosítása
Ajánló